17 film, amiről nem gondoltad volna, hogy képregény adaptáció
2016. április 07. írta: lauren_blogger

17 film, amiről nem gondoltad volna, hogy képregény adaptáció

A képregény adaptációk jó ideje jelen vannak a filmvásznon. A némelyik nagyot szólt, voltak, amik totálisan feledésbe merültek. Azonban több olyan film is van, amiről nem is gondolnánk, hogy az eredetileg rajzolt karakterek szövegbuborékokban kommunikáltak egymással. Íme, 17 film, amiről nem gondoltad volna, hogy képregény adaptáció.

comics-1.jpg

A most következő lista nem filmajánló, e filmek szinte mindegyike sikeresebb volt rajzol változatban, mint a vásznon. Sok mozi ezek közül méltán merült feledésbe, egyesek azonban sokak számára okoznak nosztalgikus érzést a mai napig.

Időzsaru

idozsaru-1.jpg

Az 1994-es film a képregény sorozat befejezését követően egyből meg is jelent. Jean-Claude Van Damme a kilencvenes évek egyik legnagyobb akciósztárjaként „hozta a szokásost”.  A képregény csupán három számot élt meg, de nem csak mozifilm, hanem egy 1997-es TV-sorozat és videojáték is készült belőle – nyílván, mert jó volt az alapötlet

Addams Family

addams-family-1.jpg

Gomez, Morticia, Wednesday, Lurch és a család többi tagja a filmek, meg a TV-sorozat hatására lett sokak számára ismert. Gyökereik mégis messzire nyúlnak, többek közöt a The New Yorker –ig: fekete humoráról ismert Charles Addams 1938-ban kezdte el a történetet és 50 évig futott a képregény, ezt követően kapta fel a mozi a különös ötletet – de megérte várni.

addams-family-2.jpg

A rákban elhunyt Raul Julia vidám, hátborzongatóan különös Gomez-t formált meg, Angelica Hustonnal kiegészülve pedig a mozitörténet  egyik legelbűvölőbb házaspárja lettek. A filmek 1991-ben, ’93-ban Barry Sonnenfeld rendezésében, majd más keze alatt, 1998-ban készültek.

Men In Black

mib-1.jpg

1990 és 1997 között futott a sikeres képregény, míg ’97-ben feledhetetlen sci-fi komédiaként vászonra nem került, így fogyaszthatóbb formában vált ismertté a köztünk titokban élő idegenek és az őket felügyelő feketeruhások története. A képregények hangulata jóval sötétebb, sőt nem korlátozódott le „csupán” a földönkívüliek körére - az eredeti sztori számos paranormális jelenséget, vérfarkasokat, zombikat és különféle démonokat is felvonultat.

Noé

noe-1.jpg

Bármily meglepő is, a film bizonyos értelemben nem a bibliai történet adaptációja. Darren Aronofsky rendező gyermekkora óta ismerte a történetet, amiről tini kora óta gondolkozott és az általa kitalált világot képregényként is megjelentették.

noe-2.jpg

Az eredeti történet alapján egy  brutális és kegyetlen posztapokaliptikus világot képzelt el Niko Henrichon-nal karöltve, ahol az emberek és óriások egymásra vadászva próbálnak akár csak egy nappal is tovább élni. A látványvilág, sőt egyes jelentek pontosan át lettek emelve a filmbe is, ami kritikai szempontból bukás lett.

Hasonmás

hasonmas-1.png

A 2009-es film alig maradt le a pár évvel korábbi képregény-alaptól. Bruce Willis utópiája érdekesen mutatta be a modern kor egyik népbetegségét, az elidegenedést és hogy a technológia megannyi áldása mellett főként az emberi kapcsolatok kiüresedését, az élet egyre inkább „művivé” válását eredményezi. Az öregedő vagy beteg, netán csúnya emberek már önmaguk hype-olt verziójukként mozognak az utcán, de egy gyilkosság, amiben meghal az eredeti személy is, felborítja a rendszert.

A kárhozat útja

a-karhozat-utja-1.jpg

Sam Mendes rendezésében, Tom Hanks és Paul Newman főszereplésével készült gengszterfilm – szuper recept. Az ihletet adó Max Allan Collins képregény is már valahonnan merített, méghozzá egy japán mangából (ez volt a Lone Wolf and the Cub). A Collins-változat generációkon átívelő sztori volt, a nagy gazdasági válságtól egészen a poszt-Vietnámi terhes időkig. Mendes rendezésében a történet azonban megmaradt a klasszikus gengszter korszakban, a történet 1931-ben játszódik. A film képi világa nem képregényes, de a lenyűgöző fényképezésért mégis megkapta a posztumusz Oscart az operatőr, Conrad Hall.

A pokolból

a-pokolbol-1.jpg

A megrázó, az azóta is megoldatlan sorozatgyilkosságokat dolgozza fel sajátosan, a titok nyitját keresve az 1989 és ’96 között készült képregény. A gyilkos nem más, mint Hasfelmetsző Jack. Az eredeti sztori Alan Moore nevéhez fűződik, így talán már érthető a sötét és nyomasztó atmoszféra, ami a filmben is átjön. A mozi képein még ugyan érződik hogy adaptációról van szó, sok képregény rajongó teljesen méltatlannak is érzi ezt a „feldolgozást” az eredeti történethez, többek közt azért, mert a sztori rengeteget veszített komplexitásából.

Feledés

feledes-1.jpg

Ez kissé trükkös. A rendező, Joseph Kosinski még 2009-ben társult a Radical Comics-szal, aminek eredménye egy „képregény-concept art” hibrid lett. Ez egy remek alapként szolgált, hogy Kosinski prezentálja vászonra kívánkozó vízióját a stúdióknak. A látványvilág, kamera beállítások, stb. mind a képregényes eredetre utalnak, de a főszereplő páros (Tom Cruise, Olga Kurylenko) nem bizonyult megfelelő választásnak egy adaptációhoz.

Erőszakos múlt

eroszakos-mult-1.jpg

Cronenberg filmjében az eredeti történet flashbackjei helyett egy lineáris történetmesélést láthatunk. A történet súlya és drámaisága így sem sérült, bár van néhány öncélú jelent a sztori moziváltozatában.

Vírus – Pusztító idegen

virus-1.jpg

John Bruno filmje egy 3 végi futó képregényből készült, csekély népszerűségnek örvendve mind a kritikusok, mind a közönség részéről. Mégis, amiért listánkra került, mert az eredeti történetet Chuck Pfarrer forgatókönyvként írta meg, de a végső kivitelezéshez elengedhetetlen vizuális effektek magas költsége és (akkor még) megvalósíthatatlansága miatt, inkább eladta az ötletet a DC-nek.  1999-ben elérte a technika a megfelelő szintet, a film pedig elkészült.

Richie Rich

richie-rich-1.jpg

Sokak gyermekkorának volt kedvelt mozija ez az azóta már komolytannak ható filmecske. A néha szebb napokat átélt Macaulay Culkin itt még cuki, aranyos kissrácként, Hollywood leendő üstököseként játszotta a főszerepet. Ez volt az utolsó filmje, mielőtt karrierje más irányt vett volna. Élvezettel figyelték a nézők a végtelen pénzzel, hatalmas játékbirodalomban örömködő Richie Rich-t, a komornyikkal és katapultgéppel. A sikeres képregény meglepően hosszú időt élt meg, 1960 és 1994 között jött ki, a film mégis hatalmas bukás lett.

Snowpiercer

snowpiercer-1.jpg

Minimalista, posztapokaliptikus film, mely egy vonaton játszódik. A Földön eluralkodott egy újabb jégkorszak, a túlélők pedig a „Snowpiercer” nevű örökmozgó vonaton vergődtek össze, azonban a hierarchia és a kasztok hamar kialakultak. Az 1982 és 2000 között futó képregény és a film között sok hasonlóság van, például hogy a társadalmi rétegződést és ebből fakadó igazságtalanságokat feszegetik. Az alapul szolgáló mű sikeresnek mondható, a film forgatása eléggé zavarosra sikerült, a sokáig elhúzódó vágás miatt különösen. A film szűk teret kapott, és nem is lett akkora dobás, az olyan nevek, mint John Hurt, Tilda Swinton, Ed Harris, Chris Evans szerepeltetése ellenére sem.

Cowboyok és űrlények

cowboyok-es-urlenyek-1.jpg

A film alapvetése is már érdekes volt, az űrlények nem a jelenbe vagy jövőbe, hanem a múltba érkeznek meg. A témát többek közt a paleoasztronautika komplex témája teszi érdekessé. A film jó, de nem kiemelkedő. A 007-est alakító Daniel Craig szinte Indiana Jons-szá alakult, de a 2 óra játékidő számos kérdést nem válaszol meg, amikre a 2006-os képregény azonban reflektál. Ez utóbbi hiányosság betudható annak, hogy öten írták a forgatókönyvet. A film ennek ellenére mégsem lett bukás.

Vörös Sonja

voros-sonja-1.png

Ez a film egy ikon, egy korszak szimbóluma is, Conannal meg He-Mannel együtt. A kosztümös, mai szemmel gyenge vizuális effektekkel teletűzdelt fantasy-filmek a 80-as években népszerűek voltak, de a sok gagyi és a megfelelő technika hiánya miatt ez a műfaj várt Peter Jacksonig. Vörös Sonja először Conan oldalán tűnt fel, az 1973 óta a mai napig futó képregény mégis jóval nagyobb siker, mint a film lett. A darabos színészi játék, a sok közhely és a nehézkes sztori miatt ez a mozi már csak nosztalgiázóknak javasolt. Schwarzenegger egyszer azt mondta: „ez volt a legrosszabb film, amiben valaha játszottam”.

Maszk

maszk-1.jpg

(Jelenet a Maszk vs Logo c. képregényből)

Jim Carrey csúcskorszaka volt ez, az Ace Ventura és számos komédia vonzotta a nézőket. A film és a képregény az alapsztoriban egyezik: egy misztikus maszk átalakítja a középszerű Stanley Ipkiss életét. A filmben mókás jelentek és happy end lesz ebből, míg a képregény egy borús és sötét hangulatú történet, amiben Ipkiss egy erőszakos emberré válik, számos gyilkosság is van a képregényben.

Fejlövés

fejloves-1.jpg

Stallone 2012-es filmje egy 2010-es francia képregényen alapul – az izzadt, szálkás, erősen maszkulin alap nagyon tömör. A filmben némileg átjön az eredeti történet 80-as évekbeli hangulata, de ha valaki a képregényt keresi a vásznon, az nem fog semmilyen hasonlóságot felfedezni.

Dredd bíró

dredd-2.jpg

Stallone egy másik képregény-alapú filmje, ami a kilencvenes években hamar kultfilm lett. A 2012-es remake szintén hamar közönségsikerré vált, az egyetlen ok hogy nincs és nem is lesz folytatás az átgondolt produkciós tervek hiánya, pedig a rajongók szerint egy hitelesen és érzékletesen megkreált világot, valamint Mega-Cityt láthattunk a vásznon, a lassítások és akciók szintén különlegesek.

dredd-3.jpg

Dredd karaktere először 1977-ben jelent meg a 2000 AD sci-fi antológiában. Az igazságosztó eredeti történetében sok humor van az erőszak mellett. Dredd férfias karaktere ellenére az erős és bátor rendőrnőkkel szívesen dolgozik együtt. Külön érdekesség, hogy a sztori 2099-ben indult, és mivel a képregény még ma is fut, a sztori real-time: a képregényben most 2136-ot írunk, Dredd közel 70 éves.

Nektek mi a véleményetek a képregény adaptációkról?

Látogasd meg Te is Facebook-oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr398573296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2016.04.08. 09:45:39

Sztem a maszk film előbb volt.
Abból lett rajzfilm még képregény is.

lauren_blogger 2016.04.08. 10:34:57

@doggfather: Ez igaz is, meg nem is. A karaktert a nyolcvanas évek elején találta ki Mike Richardson a DC későbbi alapítója, és szerepelt is pár történetben "Masque" néven. 1989-ben a Mayhem sorozatban már "Mask" néven szerepelt. A karakter azonban valóban a film megjelenését követően vált felkapottá, és lett többek közt pl. a brutális, mégis humoros hangulatú sorozat szereplőjének, Lobo-nak ellenségévé.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2016.04.08. 11:39:36

A Feledés nem a főszereplők miatt nem ütött nagyot, hanem mert a történet a vége felé mindenféle akkoriban készült filmből lett összegyúrva. Én jobban örültem volna, ha a TET fedélzetén valami elnyomó diktatúra lett volna és az ottaniakat kellett volna felszabadítani némi kommandózással.

lauren_blogger 2016.04.08. 11:56:54

@Madnezz: A vége tényleg el lett rontva, így az addig érdekes történet már nem üt akkorát

ingyenebed 2016.04.08. 15:53:25

@Madnezz:

én azon a filmen röhögtem a végén.
jaj ne lőj 32-es! ja nem, 16-os! vagyis..ööö...47-es!

Dzsontra Volta 2016.04.08. 22:18:24

A szilveszteri sztalónés dredd nekem nagy kedvencem.
süti beállítások módosítása