5 hajviselet, ami sosem megy ki a divatból
2016. augusztus 10. írta: lauren_blogger

5 hajviselet, ami sosem megy ki a divatból

Két férfi típus létezik, ha hajviseletről van szó: az egyik évről évre kipróbálja a trendi stílusokat, önnön fejbúbján viselve kísérletezésének esetleges negatív következményeit. A másik tábor a mondhatni klasszikus, jól működő receptet követi, a maga számára már bevált módon vágatja le a haját. Mindkettő felfogásnak van helye, de van pár olyan fazon, ami nem véletlen nem tud kimenni a divatból.

5-hajviselet-lauren-blog-1.jpg

A fejformát követő, extra rövid haj (buzz cut)

Kevés törődést és reggeli pepecselést igényel, mégis férfias, ha a megfelelő arc-, és fejformához vágatjuk így a hajunkat, bár leginkább a négyszögletes (szándékosan kerüljük a „kocka” kifejezést). Ezzel a stílussal együtt jár az arcszőrzet megfelelő karbantartása is, játszhatunk az arányokkal.

5-hajviselet-lauren-blog-2.jpg

A túl sok szakáll például vadabb képet fest.  A haj ritkulása idővel természetes jelenség, adottság kérdése is. A „buzz cut” egy megfelelő viselet a ritkás hajkoronához. Remekül áll például Bradd Pittnek, Jake Gyllenhaal-nak és Channing Tatumnak, ileltve a hozzájuk hasonló fazonú férfiaknak.

Hosszúra hagyva és lazán hátra fésülve

Ha sűrű, netán göndör hajjal vagy megáldva, talán te is gondolkoztál ezen a stíluson egy ideje. Érdemes kipróbálni, sokan hordták, hordják így a hajukat az összes korosztályban, de különösen negyven fölött, vagy őszülő hajjal ideális.

5-hajviselet-lauren-blog-3.jpg

Ez persze nem a „hátranyalt” hajat jeleni, a vaxos, zselés lenyomott haj nem az mi időtlenül stílusosnak nevezhető. Kell hogy legyen tartása, lazán is megmaradjon, a hossza pedig semmiképp se érjen nagyon a tarkó alá, a nyak közepénél lejjebb. Akiknek jól áll: David Gandy, James Dean, Leonardo DiCaprio

A rövid haj

Az elfoglalt férfiak, akik nem tudnak havonta menni fodrászhoz, előszeretettel választják ezt a stílust. Nyáron nagyon hasznos, nem fülled be sapkával sem tudjuk tönkretenni, nem kell igazgatni egyáltalán. Hogy elkerüljük a „golyófej” hatást, a tetején kicsit hagyjuk hosszabbra, oldalt legyen rövidebb, mint felül.

5-hajviselet-lauren-blog-4.jpg

Persze ez talán a legkevesebb törődést igénylő hajviselet, egy kis matt-vax sokat segít. Daniel Craig és Steve McQueen karakteréhez igazán illik.

Oldalra és hátra fésülve

Határozottan trükkös, de sokan hordják így hétköznapi elegáns viselethez. Ha reggel sok időd van vagy büszke vagy a sűrű hajadra, ez a stílus tökéletes neked.

5-hajviselet-lauren-blog-5.jpg

Javasolt egy kis „mozgásteret” hagyni a hajnak, a túl sok zselé, stb. elnyűtt, igénytelen hatást kelt. Eme klasszikus stílus veteránjai Paul Newman és Frank Sinatra.

A klasszikus, oldalra fésült

Persze itt nem a Justin Bieber-féle oldalra fésülésről van szó, hanem egy olyan, hétköznapokban is élhető, megvalósítható hajstílusról, ami szinte bármely életkorban jól áll. Kell hozzá kis érzék, meg persze ízlés hogy n nagyoljuk el az arányokat.

5-hajviselet-lauren-blog-6.jpg

Kell hozzá némi hajhossz, és megfelelő helyen levő forgók, hogy ne úgy nézzünk ki vele, mint egy pubertás. A domináns oldal legyen kicsit hosszabb. Ha ez beválik, évekig hordható és nehezen megunható fazon. George Clooney és Ryan Gosling arcformájához illik.

Ti milyen bevált fazont javasoltok?

Látogasd meg Te is Facebook-oldalunkat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr6010116844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Wasp_ 2016.08.11. 12:28:53

én a kopasz és a kopasz között tudok választani. Arányérzék és izlés ugyan nem kell hozzá, viszont szintén nem megy ki (nálam) a divatból.

Köldök_szösz 2016.08.11. 13:27:38

Fasza basszátok meg, 25 évesen kopasz vagyok ...

_Wasp_ 2016.08.11. 15:16:45

@csentecsa: nem kreativitás kell hanem nullásgép. A többi férfi meg melletted metroszexuális-hippinek tűnik. Ha fokozni akarod egy kackiás bajusszal lehet belőlünk cirkuszi erőművész is :)

_Wasp_ 2016.08.11. 15:17:18

@csentecsa: nem kreativitás kell hanem nullásgép - amitől a többi férfi melletted metroszexuális-hippinek tűnik majd. Ha fokozni akarod egy kackiás bajusszal lehet belőlünk cirkuszi erőművész is :)

Lángharcos 2016.08.11. 15:19:07

Én a hosszú hajat szeretem a férfiakon :)

A divat sose érdekelt.

protézisesh 2016.08.11. 15:43:55

@csentecsa: azok ilyen tipikus bekockult mérnökcsávók, pokolgépet, sepulturát, metallicát hallgatnak, zsíros hosszú haj összegumizva, kockás ing/fekete póló, farmer/oldalzsebes nadrág, zokni, bőr edzőcipő.

Gabor Jeges 2016.08.11. 17:17:42

Ezt a cikket ezer év múlva kellett volna megírni és nem az elmúlt 50 év alapján megállapítani, hogy "soha"

Lángharcos 2016.08.11. 20:42:31

@csentecsa: Az én ismerőseim között akadnak többen is <3

encir 2016.08.11. 22:22:16

Az milyen, az a "pubertás" ?

she_wolf 2016.08.11. 23:15:38

A tonzúra:) Az még a legjámborabb hapsiból is kihozza a "gyorsancsináljunkvalamit" érzést. Elnéztem sok éven keresztül, ahogy a férjem kínlódik miatta annak ellenére, hogy ő nem is látja. Javasoltam neki, hogy next time ne fodrászhoz menjen, hanem újítsunk be egy hajnyírót, és "megcsinálom".
S lőn! Sok éve már, hogy a vékony szálú, kacsapihe kócot 5 mm-esre letoltam, és azóta megbékélt ő is a csodás fürtök elvesztésével:)
(Nekem spec. "bejövősebb" így, mint azzal a séróval, amit idestova 27 évvel ezelőtt viselt, mikor megismertem:))
És mint tudjuk: "...az ész a fontos..."
(No nem mondom, azért egy sűrű, sötét és kellő mennyiségű hajba kapaszkodni egy kicsit másabb, de egye fenyő:D)

she_wolf 2016.08.11. 23:37:00

@csentecsa:
Jól mondja _Wasp_!:)
Kreatívkodni szerintem felesleges, általában nem vezet jóra.
Onnan tudom, hogy életem jobbik felének is a tonzúrájával gyűlt meg a baja, sokat kínlódott miatta.
Javasoltam neki, hogy ne fodrászhoz menjen, hanem boltba, hajnyíróért, és anya (én) megcsinálja neki pöpecre.
Így történt, hogy a ritkás, kacsapihe vegetáció ugrott a kukába, maradt belőle vagy 5 mm:)
Továbbá rávettem, hogy a fül melletti/arcoldali részt hagyja meg fülcimpáig, mert kissé golyófejű:D.
Ha kerek az arcod, és pláne ha sötét a hajad, ez optikailag megnyútja az arcot;)
27 éve ismerem a férjemet, és vagy 12 éve itthon frizőrködik immár önállóan.
Az az igazság, hogy nekem így "bejövősebb", mint az először látott feji vegetációjával:)
(Más kérdés, hogy számomra is vonzóbb, ha van haja valakinek, lehetőleg sötét színű, de ezt a csókát már el sem tudnám képzelni más fizimiskával:D)

she_wolf 2016.08.11. 23:38:28

Bocs, azt hittem, az előző valahol más univerzumban kötött ki...:( A falhoz vágom ezt a sz...

2016.08.12. 02:00:55

@csentecsa: @Köldök_szösz: @_Wasp_: @she_wolf: bizony, a kopaszra nyírt fej örök divat, ha jól viselik, szerencsére nekem ehhez megvan a testalkatom és a nem kerek, szép fejformám, a füleim se állnak el. Jóképű, dús, sötét hajú fiú voltam egyetemista koromig, imádták a lányok a hajam, aztán 30 felett elkezdtem kopaszodni. Genetikai hátterét, a nagyapját, apját ismerve minden férfinak tudnia kell már fiatalon, hogy kopaszodni fog és azt is, hogy nagyjából mikor kezdődik és milyen formát ölt majd, a kopaszság az esetek 99%-ában genetikai eredetű, senkit sem érhet meglepetésként, hisz a férgi rokonait mindenki látja. Ennek tudatában el kell kezdeni gondolkodni, készülni a jövőre. Gyúrni kell, izmot építeni, hogy ne egy gyufaszál méretű, nyeszlett felsőtesten legyen majd az a kopasz kis tekegolyó, lélekben készülni a kopaszságra, venni egy hajnyírót, ruhatárat megválogatni. El kell hagyni a szemüveget (kontaktlencse vagy lézeres szemműtét), még dús hajú éveiben is néha kopaszra nyírni a fejét, hogy szokja az érzést. Ha nagyon elállnak a füleink, akkor lehet egy kis műtétet bevállalni, hogy lapos legyen, kövesse a fejformát. Gondolkodni, hogy egy szakállal (goatee) lehet-e feldobni a kopaszságot. Rendbe tetetni a fogazatot, hogy ha már a hajunk nem tökéletes, akkor legalább a fogaink legyenek kifogástalanok.

Én ezeket megtettem időben, építettem egy olyan testet magamnak, ami mellett a kopaszság mellékes a külső szemlélő számára.
Ja és a személyiséget is át kell formálni. Ha nyusziként kopasz valaki, az szánalmas, ha férfiasan öntudatos, humoros arcként, akkor nyerő.

A kopaszság, ha a férfin minden más rendben van, sőt nagyon egyben van az ember, akkor nem egy hiányosságnak tűnik és kifejezetten vonzó lehet a nők szemében.

Mr. Waszabi 2016.08.12. 11:12:28

Jól van. Most hogy olvastam a kommenteket, megnyugodtam. Nem mintha lenne más választásom, inkább ezt mondom: szép arcnak kell a hely :)

Köldök_szösz 2016.08.12. 17:52:07

@csentecsa: dehogynem csak drága. Illetve az úrnak elő kellett adnia az öntudatos alfa dumát
im off guys

2016.08.12. 19:21:39

@csentecsa: anno természettudományi karon volt minden második fiúnak hosszú haja. Hozzá pattanásos arc, bőr karkötő, esetleg tarsolylemezes bőr cigitartó az oldalukon és masszív izzadságszag. Én már akkor se értettem. Azért mert vegyésznek mentek még lehettek volna igényesebbek.

2016.08.12. 19:38:00

@csentecsa: hajbeültetéshez tudtommal meg kell várni, hogy elérd a teljes kiterjedését a genetikai kopaszságodnak. Ha a kis tonzúrádat beültetik friss hajjal, majd két év múlva a teljes fejtetődről kihullik a haj, csak középen marad a friss haj, az vicces és kezdődhet az újabb orvoshoz járás. Mostanában van már olyan hajbeültetési technika, amivel olyan jó eredményt lehet elérni, mintha eredeti haj lenne. Korábban nagyon feltűnően kis szigetszerűen ültettek be hajat. Talán ma már érdemes hajbeültetést csináltatni, de én inkább a büszke kopaszságra voksolok. Én fiatalom, amikor dús hajam volt is erre készültem, nekem ez nem sokkoló annyira. Persze volt egy időszak, amikor idegesített pár hónapig, de mivel már akkor is nyírtam kopaszra a magam, amikor még rengeteg hajam volt, ezért nem okozott gondot letolni nullás géppel.

Ismerek olyan férfiakat, akik már 23-25 évesen kopaszok voltak és sajnos nekik a fejformájuk, arcuk, arcszőrzetük, fogazatuk, testalkatuk se volt szerencsés. Ez így súlyos dolog, hogy csúnya arc+kopaszság+foltos szakáll+rossz fogak+horpadt mellkas együtt volt náluk. Szerencsére nekem a húszas éveim hajjal a fejemen teltek, tudtam full hajjal csajozni, bulizni, szex közben belemarkoltak, volt valóban hosszú hajam is egyszer, hátrafésülve is hordtam, teljesen kiéltem magam hajas fejjel. 30 felett már nem gáz kopaszodni, ha megfelelően viseli magát az ember. Nincs már akkora tétje, ha van mellette valami, ami ellensúlyozza.

Az rettenetes, amikor valaki hátszőrből vagy oldalsó kis pamacsokból akarja megoldani a frufruját. Odáig ne süllyedjünk.

she_wolf 2016.08.13. 03:48:38

@karandash:
Teljesen egyetértek veled!:)
Nagyon sok dolgot lehet és kell figyelembe venni az idő múlása miatti változások okán.
Oldalakon keresztül lehetne taglalni, hogy mikor, minek mekkora jelentőséget kell/érdemes tulajdonítani, de csak a férfiak hajánál (ill. annak hiányánál) maradva valóban azzal lenne kívánatos foglalkozni, hogy a hátrányból hogyan kovácsoljunk előnyt.
Amit a genetikáról írtál: a minap, mikor hallottam a férjemet megérkezni láttam, hogy a szembeszomszéddal beszélget. Ahogy belesüppedtem a látványba egyre inkább olyan volt, mintha a már elhunyt apósomat látnám:(
Csak magasságbeli különbség van/volt köztük.
A férjem 11 évvel idősebb mint én, de a kor előrehaladtával az a 11 év zsugorodik:) És gyakran nem tudom, hogy ő fiatalodik hozzám, vagy én vénülök hozzá:D
A kor állapot, nem érdem. Az előrehaladtával pedig óhatatlanul is előjönnek a testi/szervezeti változások, evvan. Valamennyit foglalkozni kell magunkkal is (nem összekeverendő azzal, hogy egész nap a tükör előtt állva piperézünk!), hogy ezeket a helyükön tudjuk kezelni, és a nagy görcsös igyekezetben ne váljunk önmagunk karikatúrájává.
A hajbeültetésen nem is gondolkodtam sem én, sem a férjem.
(Jó, ha nekem lenne hajbajom és lenne az egyetlen járható út, nem haboznék, de most nem a nőkről van szó!).
Az a helyzet, hogy neki kényelmes, nekem pedig nincs olthatatlan vágyam az iránt, hogy neki sörénye legyen:)
Sörény helyett van sok-sok dolog benne, rajta, ami bő kompenzációt nyújt, mert egyebekben jó genetikai adottságokkal bír. És szerintem ez a lényeg:)
De hogy én se maradjak le: 15 éves korom óta őszülök, mára nem is tudom, maradt-e eredeti színű hajszálam:) De nekünk, nőknek valamivel könnyebb a dolgunk a hajunkkal:D
(Az extrém eseteket leszámítva.)
Számunkra -ezt írhatom a férjem nevében is- az a fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a megjelenés tekintetében IS;)

"Az rettenetes, amikor valaki hátszőrből vagy oldalsó kis pamacsokból akarja megoldani a frufruját. Odáig ne süllyedjünk."
Ezen jót vidultam, noha tudom, hogy pasik valóban képesek lelkibetegek lenni az elvesztett vegetáció miatt. De ott valami egyéb sem gömbölyű, és ez már szakemberért kiált.
Mézga Géza csak rajzfilmen vicces:(

she_wolf 2016.08.13. 04:04:25

@csentecsa:
Nem is került szóba a fentebb írtak okán, + hozzátenném, hogy amikor elképzeltem az írásod nyomán a 61 éves, és általam 27 éve jól ismert arcot hajkoronával keretezetten, akkor húztam a számat:)
Lehet, hogy csak a megszokás miatt, nem tudom. Említettem neki ezt a posztot, és hogy ki hogyan látja ezt a dolgot, mire megkérdezte tőlem, hogy akarom-e, hogy ezzel komolyabban foglalkozzon?
Mert akkor beleássa magát ebbe a témába, csak miattam.
Azt hiszem, ezért szeretem őt ennyire:)
És persze azért, mert ő legalább annyira tisztábban van a határokkal, mint én. Márpedig a genetikával lehet cicózni, de inkább nem (lenne) szabad -bizonyos esetekben.
süti beállítások módosítása