Szuperhősök akkor és most
2016. szeptember 07. írta: lauren_blogger

Szuperhősök akkor és most

Sok minden történik pár évtized alatt, nem csak a technológiában, hanem a stílusokban, a jövőről alkotott elképzelésben is nagy változás áll be. De mi van a mostanában oly’ menő szuperhősökkel? Fosszuk meg őket a vagány maskarától, a high-tech kütyüktől… és az alábbi eredményt kapjuk.

hulk-and-thor-then-and-now-lauren-blog.jpg

 

Exo-Man (1977) és Vasember 2008-ban

ironman-then-and-now-lauren-blog.jpg

Vasember 1963 májusában tűnt fel először egy képregény kockái között, de ez nem önálló sztori volt. A vietnami háború ideje alatt született szereplőt akkor még a háborúban érte repesztalálat. Azóta kissé alakult a karakter, a modern filmekben megjelenített Stark már kortárs, egyik ihletője Elon Musk. Filmen nem pont vasember, de a karakter alapján kitalált (valljuk, be lemásolt) figura jelent meg. Exo-Man. A sztori kísértetiesen hasonlít Vasember történetére.

Thor 1978-ban és 2015-ben

thor-then-and-now-lauren-blog.jpg

Az északi mitológia egyik híres karaktere alapján alkotott képregény figura szintén a hatvanas években „született”, egy ezoterikus jellegű fantáziatörténeteket tartalmazó kiadványsorozatban. Egy 1965-ös számban Thor pl. Dél-Vietnamban segítette a szabadságukért harcoló földműveseket a kegyetlen vietkongok ellen, harcolt a kommunisták ellen is. A többi szereplőhöz hasonlóan mostanra érett meg a technika, hogy a képregényben látott bravúrokat megvalósíthassák.

Superman 1948-ban és Superman (aka Acélember) 2016-ban

superman-then-and-now-lauren-blog.jpg

A szuperhősök szinonimája lett, mára a „szupermen” kifejezés is berögzült a köznyelvbe. 1938-ban olvashattak róla meg először, azóta töretlen népszerűsége van a figurának. 1948-ban debütált először filmen, ez egy 15 részesre bontott sorozat volt. Azóta sokan bújtak az „S-es” ruhába, de talán eddig egyik film sem ért a képregény nyomába.

Farkas 2000 és Farkas 2013

wolwerine-then-and-now-lauren-blog.jpg

A rajongók legtöbbje Rozsomáknak ismeri és így szereti „Wolverine”-t. 1974-ben bukkant fel a Hihetetlen Hulk egyik számában, mint mellékszereplő, majd 1975-ben tért vissza a „Giant Size X-Men” kockái között. A 2000-ben készült X-Men filmben Hugh Jackman még a korszakhoz idomuló fizimiskával és manapság már leszakadtak ható cuccokban mászkált – nem beszélve a túlzottan hangsúlyos, így komikus frizurájáról.

Batman 1943-ban és 2016-ban

batman-then-and-now-lauren-blog.jpg

A „bőregér” első filmszereplése 1943-ban egy sorozat keretében valósult meg. Nosztalgia ide vagy oda, a kevésbé komolyan vehető megvalósításon túl a jelmezek is borzasztóak. A ’66-os sorozat már kultikussá vált, Tim Burton 1989-es Batman-je pedig hűen mutatta be a figurát. Azóta sokat változott Wayne jelleme és ruhája is.

Macskanő 1966-ban és 2012-ben

catwoman-then-and-now-lauren_blog.jpg

Az első Batman képregényben benne volt, 1940 szeptemberében és egészen az ötvenes évekig részt vett a történetben, majd jó ideig mellőzték a karaktert, mert szabályozták a női szereplők erőszakos jelenetekben való szerepeltetését. Az első Batman filmben ő is benne volt 1966-ban, majd az 1992-es Tim Burton rendezte Batman Visszatér-ben alakított Michelle Pfeiffer. 2012-ben a Sötét lovag: Felemelkedés című moziban láthattuk, egy modernizált formában a karaktert.

A Pingvin 1966-ban és 1992-ben

penguin-then-and-now-lauren-blog.jpg

Oswald Chesterfield Cobblepot 1941-ben jelent meg a Detective Comics sorozat 58-ik számában. Burgess Meredith a sorozatban, majd az 1966-os filmben nyújtott kiváló játéka folytán a karakter nagyon népszerű lett, azonban Danny DeVito 1992-es alakítása felejthetetlen.

Hulk 1978-ban, és 2012-ben

hulk-then-and-now-lauren-blog.jpg

Manapság már ismert és népszerű karakter, de 1962-es születésekor még sokáig antihősként jelent meg. Egyből saját képregénnyel („Incredible Hulk”) debütált – magyarul sokáig Mokány néven… A figura a nyolcvanas években elképesztően alacsony színvonalú tévéfilmekben jelent meg Lou Ferrigno alakításában. Hulk egy komolytalan, komikus figurává zsugorodott a képregénybeli önmagához képest. 2003-ban Eric Bana, majd Edward Norton zöldült be, ekkor már a CGI miatt az eredetihez sokkal közelibb lett. A legjobbat azonban kétségtelen a 2012-es Bosszúállókban láthattuk.

Pókember 1977 és 2016 között sokat változott

spider-man-then-and-now-lauren-blog.jpg

Pókcsípéstől még senki se lett annyira híres, mint Peter Parker – üzleti szempontból Superman és Batman nyomdokain jár, bár az utóbbi évek megtépázták filmes szereplését (A csodálatos Pókember Andrew Garfield-del). Az első mozis változat 1977-ben jelent meg, de komolytalanná tette a figurát, nem is lett sikeres a film. A Sam Raimi rendezte Pókember trilógia annyira bejött, hogy Tobbey Maguire alig tud kilépni a szerepből. Lássuk, mi lesz a karakterrel egy újabb frissítés után.

Robotzsaru 1978 és 2014

robocop-then-and-now-lauren-blog.jpg

A Marvel és a DC egyaránt felvonultatta a cyberpunk hangvételű sztorit a géptestbe zárt emberről. Az 1987-es filmet Paul Verhoven rendezte, ami több részt megélt, majd 2014-ben készült egy remake. A filmből készült képregény 23 számot élt meg, a Marvel főleg Robotzsaru emberi oldalát (család, vívódások, stb) fogta meg, a DC már az akcióra koncentrált, de a karakter „eltévedt” más kiadóhoz is.

Power Rangers 1993-ban és 2017-ben

power-rangers-then-and-now-lauren-blog.jpg

A Power Rangers a Japánban, és az USA-ban nagysikerű giga-sorozat, az 1975 óta sugárzott Super Sentai univerzumának szereplői. 1993-ban jelent meg a Migthy Morphin Power Rangers c. rajzfilmsorozat, majd a film is hamar követte. 1995-ben magyarul Atomcsapat-ként láthattuk a gyenge technikával, karakterekkel operáló, gyerekeknek talán élvezhető mozifilmet. Jövőre jön a legújabb feldolgozás, a modern technika talán elegendő lesz egy élvezhetőbb mozihoz.

Joker 1966-os és 2016-os verziója

the-joker-then-and-now-lauren-blog.jpg

Batman esküdt, ősi ellensége, nem kell bemutatni senkinek. Már az első, 1940-es Batman képregényben szerepelt, de nagy valószínűséggel nem hosszú távú ellenségnek tervezték (az első részben majdnem meghalt). A szadista, elmebeteg gyilkos karaktert az ötvenes években újraértelmezték, és „barátságosabbá” tették, de a 70-es években az alkotók visszatértek az eredetihez. 1966-ban láthattuk a Batman sorozatban, Cesar Romero híres alakításában, akihez Victor Hugo „A nevető ember” c. regényének némafilmes adaptációjából merítettek ihletet. Jack Nicholson Joker-e feledhetetlen, melyben ötvöződik a gonosz zsenialitás, a humor és az elmebeteg kiszámíthatatlanság. Heath Ledger utolsó alakítása volt az újraértelmezett Joker, a karakter ilyen szuggesztív még nem volt. Az Öngyilkos osztag Joker-e rajongók szerint méltatlan az eredeti figurához.

Nick Fury 1998 és 2012 között nagyot változott

nick-fury-then-and-now-lauren-blog.jpg

1963-ban „kelt életre” a világháborús hangulatban magából hősöket ontó Marvel képregényeiben. Évtizedeken át sikeres karakter, 2011-ben az IGN top 100-as listáján a 33. legkedveltebb szuperhős. David Hasselhoff játszotta a magyarul „Nick Fury – Zűrös csodaügynök” címszerepét, ami hatalmas bukás lett. Fury karakterét Samuel L. Jackson személyesítette meg a Bosszúállókban, ami javára volt a figurának.

Flash 1990 -2016

flash-then-and-now-lauren-blog.jpg

A magyarul Villám-ként ismert DC-karakter 1940 januárjában tűnt fel. 1990 és 1991 között ment az első filmsorozat, ami akkoriban nagy sikert könyvelhetett el. 48 részt élt meg, de 2014-ben „újraindult” a sorozat – más szereplőkkel, teljesen új látványvilággal.

Doctor Strange 1978 - 2016

dr-strange-then-and-now-lauren-blog.jpg

Először a Strange Tales-ben olvashattunk róla, szintén 1963-ban, amikor a legtöbb szuperhős debütált. A „Csoda Doktor” meg „Doktor Különc” elnevezésekkel próbálkoztak a magyar fordításokban, de a karakternek valóban Strange a vezetékneve – mágus, a Földön élő legfőbb varázsló. 1978-ban látták idejét, hogy Strange-et tévében is szerepeltessék. Most novemberben nem más, mint Benedict Cumberbatch bújik a mágus bőrébe, aki sokkal inkább egy varázsló, mint szuperhős.

Amerika Kapitány 1990 - 2010

captain-america-then-and-now-lauren-blog.jpg

Az utóbbi évek filmsikerei révén a legtöbbeknek nem kell bemutatni Steve Rogers kapitányt, aki 1964-ben tűnt fel, és hamar az egyik legkedveltebb karakterré vált embersége, és annak révén, hogy az olvasók könnyen tudtak azonosulni vele. 1990-ben azonban készült egy bődületesen rossz (imdb értékelés: 3,3) film, ami annyira felejthető, hogy nem is értekeznénk róla.

Tini nindzsa teknőcök 1990-es bábuk és CGI 2016-ban

teenage-mutant-ninja-turtles-then-and-now-lauren-blog.jpg

A kilencvenes évek egyik legfőbb kedvencei figurákon, matricákon, kitűzőkön, stb. jelentek meg, és 1990-ben végre filmen is, bár kis hazánkban kerek egy év késéssel érkezett. Akkoriban szuperprodukciónak számított az élethű, mozgó jelmezek, amikbe a hatalmas teknősöket alakító színészek bújtak. Hiába a kritikusok fanyalgása, a film közönség siker lett, és két folytatást élt meg, bár a harmadik rész már tényleg nem tett jót a film imázsának. Napjainkra eljutottunk oda, hogy a filmkészítők hanyagolták a jelmezeket, helyette a bevált CGI-hoz nyúltak két film erejéig is.

A Megtorló 1989 - 2015

the-punisher-then-and-now-lauren-blog.jpg

A Marvel antihőse több, mint 40 éve létezik, először az Amazing Spider-Man 129-ik számában találkozhattunk vele. Miután szeme láttára ölték meg családját, bosszút esküdött, és kegyetlen módszerekkel lépett fel az alvilággal szemben. 1989-ben Dolph Lundgren játszotta a megtorlót (magyarul „A büntető”), ami nem lett nagy siker, bár akkoriban nem élték még reneszánszukat a szuperhősös filmek. 2004-ben és 2008-ban is készült egy-egy film, de egyik sem lett kellően sikeres, az alapsztori ellenére. Napjainkban a Daredevil Netflix-sorozat második évadában bukkant fel.

A Fantasztikus négyes 1994 és 2015 között

fantastic-four-then-and-now-lauren-blog.jpg

Bár nem adták ki, az első filmes próbálkozás 1994-ben történt; ekkor akarták vászonra vinni az 1961-ben saját képregény sorozatban megjelent kvartett kalandjait. A film (nézd meg itt), a későbbi adaptációkhoz képest is borzalmas volt,

Daredevil a Fenegyerek 2003 - 2016

daredevil-then-and-now-lauren-blog.jpg

Ben Affleck első szuperhősködése nem lett olyan jó, mint legutóbb a Batmas vs Superman-ben. Jennifer Garner volt Elektra (később külön film készült neki), Colin Farell és az elhunyt Michael Clarke Duncan a gonoszok. A Netflix most futó sorozatáért azonban őrülnek a népek és a Fenegyerek sem olyan bohóc-kinézetű mint 2003-ban.

Nektek melyik a kedvenc szuperhős filmfeldolgozásotok?

Látogasd meg Te is Facebook-oldalunkat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr4411686575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2016.09.08. 21:17:45

Véleményem szerint egyedül Robotzsarunak vált hátrányára a frissítés. Néhány szuperhős sokkal vagányabb és hihetőbb lett napjainkra. Vicces látni az ős-Superman pocakját is, ma már ez megengedhetetlen lenne :)

FikkFakk 2016.09.09. 02:58:29

Uristdn, de viccesek a korai verziok.

kommentes nikk 2016.09.09. 10:35:28

Érdekes, hogy a Megtorló, Villám, és Robotzsaru is sokkal jobb a régi változatban. Főleg Robotzsaru, az új egyáltalán nem néz ki robotnak, inkább egy elfuserált anime figurának valami idétlen testpáncélban. Az új Villámnak meg milyen pipaszár lába van már, teljesen nevetséges. Megtorlóból meg Lundgren a király, ez egyértelmű, bár Ray Stevenson is elég zorkós volt.

Skywatcher 2016.09.09. 11:29:18

Kb leírtátok amit akartam... Nekem A Robotzsaru az eredeti robotzsaru, Murphyvel, és annak minden csavarjával. Ez az új valóban valami latexfétises fitnesszedző, a piros csíkszemével együtt...

Ferrigno-n jót mulattam, mit Hulk, nem is tudtam, hogy ebben is játszott :)
Amik nem a CGI-nek köszönhetően "szépültek" meg, azok valóban tetszetős jellemfejlődésen mentek át. Egyedül talán a Macskanő jön be nekem jobban az eredetiben, de ez lehet a csajszi varázsa is :P
süti beállítások módosítása