Idén érkezik a Range Rover Velar
2017. február 22. írta: lauren_blogger

Idén érkezik a Range Rover Velar

Bővül a Range Rover paletta

A Porsche Macan kihívója lehet a Land Rover idén megjelenő kisebb modellje, a közúti használatra szánt Velar. Hogy jót tesz-e a nagynevű luxus márkának ez a paletta-bővítés? Üzletileg minden bizonnyal.

range-rover-velar-2017-lauren-blog-1.jpg

© carbuyer.co.uk

Amióta 2008-ban az indiai TATA 2,3 milliárd dollárért megvette a Jaguar-Land Rovert, az új, futurisztikus dizájn dominál a korábbi, klasszikus brit hangulatú formavilághoz képest. Erre szükség volt a korábbi sok megbízhatatlan modellnek köszönhetően, de a konzervatív vásárlók, akik főként ezen autók nimbusza miatt ragaszkodnak akár a Jaguarhoz vagy Land Roverhez, ódzkodnak az új dizájn miatt.

A Range Rover mellé 2005-ben megjelent Sport-változat bejött a gyártónak és a közönségnek, a pár éve megjelent Evoque a márka presztízsét lefelé tolta, hiszen Range Rover tulajjá válhat már bárki, aki 10 milliót kifizet egy kocsiért, szemben a korábbi évekkel, amikor 20 millió is kevés volt ehhez.  A Freelander eltűnése indokolt volt, annak új verziója, a Discovery Sport (itt írtunk róla) már talán annál kevésbé. Az új Discovery is nagyban szakít az eddigi maszkulin, markáns formavilággal. Egyedül a Range Rover követi az évtizedes vonalakat.

range-rover-velar-2017-lauren-blog-2.jpg

© autocar.co.uk

No, de most ide érkezne még egy újabb modell, a Range Rover családot bővítve. A Velar a nagy SUV-k olyan kistestvéreinek ellenfele kíván lenni, mint a Porsche Macan, a Mercedes GLC, a BMW X4, vagy a jóval olcsóbb Audi Q5, VW Tiguan. Ez üzletileg valószínű be fog jönni a cégnek, de a márka „nemesi” jellegét csak csorbítja, különösen a hűséges LR tulajok körében.

range-rover-velar-2017-lauren-blog-3.jpg

© carmagazine.co.uk

Az Evoque és a RR Sport közé szánt Velar a Land Rover új formavilágát követi majd, a belső és külső dizájn futurisztikus jegyeivel. Nos igen, elég nagy a lyuk a 13 milliós és a 26 milliós RR-modellek között, egyértelműen a fiatalabb és a hölgy vásárlók a célközönség. A Velar-t szándékosan inkább városi használatra szánják, de négykerék meghajtással.  Az alapot valószínű a Jaguar F-Pace vagy a RR Sport fogja adni.

range-rover-velar-jaguar-i-pace-lauren-blog-1.jpg

A Jaguar I-Pace koncepció belső tere vissza köszönhet a Velar-ban © jaguar.com

Kevés rendelkezésre álló fotó van, de a keskeny hátsó ablak, a lekerekített formák a sportosságát erősítik az autónak. A nagy érintőkijelzős középkonzol a Jaguar I-Pace  koncepció autóban látott megoldás lehet. Ahogy a Land Rover fő formatervezője, Gerry McGovern fogalmazott: “Mi csak úgy hívjuk a Velar-t, mint az avant-garde Range Rover. Egy teljesen új dimenziója a csillogásnak, modernitásnak és a márka eleganciájának”.

range-rover-velar-1969-lauren-blog-1.jpg

Ami érdekes, hogy a Velar egy 1969-es Range Rover prototípus neve. Ezt a 26 prototípust kapták anno a tesztelők, elrejtve az eredeti koncepciót. A név a latin „velarus” szóból ered, ami többek közt fátyolt jelent.  

Kíváncsian várjuk, milyen is lesz az idén év végén megjelenő új modell, és hogyan reagál majd rá a Land Roverek eddigi vásárlóközönsége.

Ti mit szóltok hozzá?

Csatlakozz Facebook-közösségünkhüz, ahol naponta frissülő tartalom vár!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr9112282297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.