Ilyen motort még nem láttál!
2015. május 05. írta: lauren_blogger

Ilyen motort még nem láttál!

Egy megvalósult álom

Egy megvalósult álom, egy motor-manufaktúra, mely a svájci óraipart megfigyelve a mérnöki teljesítmény, a száguldás és a tradicionális iparművészet összegzéséből jött létre. A Midual manufaktúra csapata szenvedélyből kezdett neki a motorok építéséhez, határnak pedig a csillagos eget jelölték ki.
midual_type1_9.jpg

Egy kis francia városkában született, a motorok iránti szenvedélyét nagyapjától örökölte Olivier Midy, aki 26 korában már egyedi tervezésű és formavilágú motorblokkokat rajzolgatott szabad idejében. Francois nevű jó barátjával Olivier 1999-ben lépett nagy nyilvánosság elé, ahol a Midual 900 – ahogy akkor nevezték -  nagy sikert aratott, ahogy mondani szokás :” a kritikusok és a közönség is imádta”. Ennek ellenére mégsem volt meg a kellő forrás a konstrukció sorozatgyártására, így a projekt félbeszakadt. Sok évnek kellett eltelni, míg megannyi fáradtság és közdelem árán, a kis francia városka szülöttének álma valósággá vált. Ez a Midual Type 1.

midual_type1_10.jpg

midual_type1_11.jpg

 A kis csapat azt csinálja, amit szeret: mérnökként tervez, minden félén ötletel, megalkot valamit, ami nagy sebességgel száguld. Mindezt pedig megfejeli a mesterien varrott bőr megmunkálásával, a motorokon alig látott fából készült műszerfallal, és a svájci órákat idéző, látványos megoldásokkal. A Type 1 névre keresztelt első modelljük is már híven tükrözi, hogy nem hajlandóak megalkudni a tökéletességre törekvésben. Az Európában 2016-tól elérhető motor a modern trendeket ötvözi, a kétkerekűek történelme során felhalmozódott szaktudással.

midual_type1_1.jpg

midual_type1_7.jpg

(A bőrborítás színe is egyedileg választható).

midual_type1_2.jpg

(A motor műszerfala többféle színű fa-, és alumínium borítást kaphat, a klasszikus brit autók stílusát idézve).

midual_type1_8.jpg

midual_type1_3.jpg

A svájci óraipar már említett megfigyelése jól látható a részletek kidolgozásában: a vésett csavarok és különféle bőrbetétek a fémelemeken, a faborítású részek és a fémplakettek mind ezt igazolják. Emellett nem titok, hogy a harmincas évek francia, és az ötvenes évek brit autócsodái egyaránt hatással voltak a Type 1 felépítésére és dizájnjára.

midual_type1_4.jpg

(A jármű váza egyetlen darab alumíniumból van kiöntve).

midual_type1_5.jpg

A streetbike és a steampunk vonalak ötvözése modern és klasszikus házassága ezen a motorkerékpáron, melynek váza egy darab alumíniumból van kiöntve.  Ami még vonzóbbá teszi a konstrukciót, hogy a gép nagy része, beleértve a jármű motorját is, házon belül készült, valahol Franciaország szívében. A konstrukció egy 25 fokban megdöntött, kéthengeres boxer, a menetirányra keresztbe beépített főtengellyel.

A teljes technikai specifikáció a gyártó oldalán elérhető itt .

Ha szereted a motorokat, az átépített 3 klasszikus szépségről szóló cikket ne hagyd ki!

A bejegyzés trackback címe:

https://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr127420488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2015.05.06. 10:23:38

Tényleg szép gép, de ezt az utolsó mondatot azért fordítsd újra, az a 25 fok nem hőmérséklet, és a hűtés sem keresztirányú... :D

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2015.05.06. 10:27:32

Azt írja az eredeti, hogy ez egy 25 fokban megdöntött, kéthengeres konstrukció (boxer amúgy). A menetirányra keresztben beépített főtengellyel.

lauren_blogger 2015.05.06. 10:30:59

@Thoreau: Köszönjük az észrevételt! Javítjuk az elírást! :)

csagataj 2015.05.06. 11:30:06

Az hogyan lehet, hogy a tecsőn nincs egy rohadt videó sem a vasról, csak fényképekből összeállított semmik?
süti beállítások módosítása