Less be az Apple új főhadiszállására!
2015. március 26. írta: lauren_blogger

Less be az Apple új főhadiszállására!

Régóta hallani, hogy a világ egyik legerősebb cége új központot épít magának. Az elmúlt hetekben igencsak fellendült az Apple új bázisának építése. A high-tech komplexumról újabb képek kerültek nyilvánosságra, a végeredmény igen futurisztikus lesz - itt rengeteg dolgot megtudhatsz a régi és új Campusról!

apple_campus_1.jpg

A cég jelenlegi főhadiszállása az Apple Campus névre hallgat, az új komplexum a Campus 2 lesz. Még Steve Jobs elgondolása folytán született meg az ötlet, hogy a cég az 1993-ban épült első bázisáról egy futurisztikus, high-tech komplexumba költözzön. A komplexum korábban a Four Phase Systems főhadiszállása volt, ez alakította át mindössze egy év alatt az Apple. Az immár Apple Campus névre hallgató épületegyüttes 79.000 négyzetméteren terül el, a 1 Infinite Loop, Cupertino, CA 95014 címen található.

apple_campus_5.jpg

(A Campus 2 a jelenlegi fázisban a fenti képen, és a látványterven lent).

apple_campus_3.jpg

Az új központ gondolata többek közt költségcsökkentési okokból merült fel, az eredetileg 160 milliós költségvetés fokozatosan emelkedett (a cég bevételeivel együtt) míg a jelenlegi becslések 5 milliárd dolláros össz-költségről beszélnek. A komplexum 2010-ben került volna átadásra, de ekkor még sehol sem tartottak a komoly munkálatok, azonban kiszivárgott hogy az Apple további 400 ezer négyzetmétert vett meg a HP-től, a nem használt területéből. 

apple_campus_13.jpg

apple_campus_10.jpg

apple_campus_14.jpg

A dolog 2011-ben jutott dűlőre, amikor az akkor még élő Steve Jobs felvázolta a végleges terveket a városi vezetés felé, jóváhagyásra. A tanács 2013. október 15-én adta végső áldását az építkezésre, ami ekkor meg is indult- A végleges tervek - és a most nyilvánosságra jutott képek tanúsága -  szerint egy hatalmas, kör alakú főépületről van szó. A 260 ezer négyzetméteres 13 ezer dolgozót fogad majd be. Magában foglal majd egy óriási kávézó-étkező részt, ahol egyszerre 3000 ember tud majd helyet foglalni, miközben óriási üvegfelületeken keresztül csodálhatja a parkot.

apple_campus_12.jpg

apple_campus_9.jpg

A többi épület kisebb lesz, köztük egy 1000 főt befogadni képes előadóterem, egy 28.000 négyzetméteres Kutatás és Fejlesztés központ, fitnesz-center, gyümölcsöskert, és számos egyéb szabadidős létesítmény tervei alapján dolgoznak.

apple_campus_15.jpg

apple_campus_16.jpg

apple_campus_7.jpg

Jelenleg a főépület alapját képező betongyűrű befejezése zajlik (itt mélygarázs lesz körben) miközben egy újabb korábbi épület ledózerolása történt meg a K+F részleg felépítése érdekében - itt volt korábban az N Tantau Avenue. Egy másik néhai utca is megszűnik, ugyanis a Pruneridge Ave helyén lesz egy alagút, melyen keresztül a föld alatt lehet majd megközelíteni a kör alakú főépületet.

apple_campus_8.jpg

Halála előtt maga Steve Jobs is úgy nyilatkozott, hogy mivel "egy teljesen kör alakú épület lesz, tehát nem a legolcsóbb módját választottuk az építkezésnek." Nos, ha az eddigi látványtervek szerint készül majd el a főépület, szinte egyetlen egyenes üvegtábla sem lesz benn, csak hajlított.

apple_campus_2.jpg

apple_campus_17.jpg

apple_campus_6.jpg

A Foster and Partners építész cég, mely a világ jelenlegi legjobbjai közé tartozik, neo-futurista stílusú főépületet épít fel a 19111 Pruneridge Avenue Cupertino, CA 95014 címen. A cég komoly referenciákkal rendelkezik, többek köt a Hong Kong.i reptér, a Trafalgar és a Wembley Stadion felújításában is részt vettek. A terület fényképezése igen nehéz, egy reptér közelsége miatt pedig a fényképet készíteni szándékozó drónok is "veszélyben" vannak, itt azonban megnézhettek egy videót a március 2-ai állásról:

 

apple_campus_4.jpg

Az biztos, hogy a látványtervek igen impresszívek, és a céget ismerve minden bizonnyal a megvalósuló kész állapot is lenyűgöző lesz. 2016 második felére ígérik a Campus 2-t, amely ha megvalósul, új fejezetet nyithat a cég történetében. 

Ti mit gondoltok az Apple Campus 2-ről?

Ha tetszett cikkünk, kérünk oszd meg like-old Te is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr817303460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása