Március végén hirtelen hunyt el Zaha Hadid, talán korunk legkiemelkedőbb építészre. Az iraki születésű Hadid számos addig nem látott, különleges épületet tervezett.
Zaha Hadid rövid élete alatt maradandót alkotott. 2004-ben az első nő volt, aki megnyerte a Pritzker-díjat. Hadid nevéhez fűződik a felszabadult építészet, a rendkívül kifejező és folyékony formák, valamint a töredezett geometria alkalmazása. Számos befejezett vagy még épülőfélben levő különleges építmény fűződik a nevéhez – íme, egy válogatás a Zaha Hadid által tervezett legérdekesebb épületekből.
Heydar Aliyev Center
Befejezés dátuma: 2012 májusában
Hol? Azerbajdzsáni Köztársaság
Mi is ez pontosan? Konferencia -, és rendezvényközpont, valamint művészeti galéria és múzeum. Az épület azért és úgy lett megtervezve, hogy nélkülözhetetlen szerepet játszhasson a város kulturális életében.
Dubai Operaház
Befejezés dátuma: 2016-ban lesz
Hol? Dubai
Mi is ez pontosan? A most épülőfélben levő operaház már nem Hadid által tervezett változat. Az első verziót még ő tervezte2008-ban. Ez egy 2500 férőhelyes csarnok lett volna, mit a szél fújta, lágyan íves homokdűnék ihlettek. Ennek kivitelezése során azonban az épület összedőlt, így a most befejeződő projektet már az Emaar felügyeli. Az eredeti tervek ennek ellenére mégis lenyűgözőek, bár a sikertelen tervek is hozzátartoznak az építész pályafutásához.
Zajed Sejk Híd (Seikh Zayed Bridge)
Befejezés dátuma: 2010
Hol? Abu Dhabi, Egyesült Arab Emírségek
Mi is ez pontosan? A 842 méter hosszú hídra a valaha tervezett legbonyolultabb hídkánt tekintenek. A híd síkjából kiemelkedő ívek a sivatagi homokdűnéket jelképezik.
Guangzhou Operaház
Befejezés dátuma:2010
Hol? Kuangcsou (vagy Kanton) városban, Kína
Mi is ez pontosan? Egy folyó-menti futurisztikus operaház, 1804 férőhellyel, aminek felépítése így is 200 millió amerikai dollárt emésztett fel. Az első előadás Puccini Turandot című darabja volt.
Glasgow-i Közlekedési Múzeum
Befejezés dátuma: 2010
Hol? Glasgow központjában, Skócia
Mi is ez pontosan? Egy 74 millió fontból elkészült közlekedési múzeum. Érdekesség, hogy a hazai Közlekedési Múzeum 1986 óta áll, s bár a világháborúban bombatalálat érte, és egészen 1966-ig zárva is volt, folyamatosan felújítgatták. A múzeum jelenleg ismét átalakítás alatt van, és zárva tart 2018-ig.
Nektek melyik a kedvenc Hadid-épületetek?