Három óra amit a hagyomány inspirált
2014. december 19. írta: lauren_blogger

Három óra amit a hagyomány inspirált

A divat világával ellentétben az órák világa jóval lassabb ütemben változik. Ez persze nem a fejlődés hiányát jelenti, de legalább tovább élvezhetjük a jól sikerült formaterveket és technikai megvalósításokat. Most három hagyományőrző órát mutatunk be.

Baume and Mercier Capeland Chronograph Flyback 10068

baume-et-mercier-capeland-2.jpg

 

A neves gyártó kiválóan párosította a klasszikus stílus jegyeket ebben az órában, megidézve a repülés hőskorszakát. A Baume&Mercier órájában a színek és anyaghasználat pompás, a nagy dobás mégis a klasszikus elrendezésű, komplex számlap. A Breguet mutatók, a távolságmérő, a kicsi dátumablak olyan összhatást kínál, amit nehéz megszokni. Az óra több változatban is elérhető.

baume-et-mercier-capeland-1.jpg

Az órában a La Joux Perret 8147-2 flyback kronográfja teljesít szolgálatot,amit a hátlap zafírkristály üvegén keresztül csodálhatunk meg. A szerkezet 42 óra járástartalékkal bír. A tok masszív, férfias 44mm-es átmérőjű, 50 méterig vízálló. Az óra jelenlegi ára 5300 font körül mozog.

Longines Heritage 1935

longines-heritage-1935-1.jpg

 

A Longines Heritage kollekció megidézi a huszadik század első felében történt felfedezéseket. A Heritage 1935 masszív, párna-alakú tokja, a fodrozott koronája vérbeli vintage-órává teszi ezt a modellt. A repülésnél használatos matt fekete számlap és a nagy, lumineszkált arab számok jellemzik.

longines-heritage-1935-2.jpg

Az órát az ETA saját szerkezete mozgatja, 42 órás járástartalékot biztosítva. Az időtálló fomavilágú, minőségi órát 1600€-ért vásárolhatjuk meg.

Omega DeVille Trésor

omega-de-ville-tresor-2.jpg

 

Az Omega a negyvenes években már kihozott egy ilyen nevű órát, az új DeVille Trésor azonban mégsem ódivatú, miközben hűen eleveníti fel a kor divatos óraformáját. Az óra aranyból készült, vékony tokjába az üveghátlapon keresztült látunk bele, az órát az Omega saját koaxiális szerkezete, a 8511-es kaliber hajtja.

omega-de-ville-tresor-1.jpg

A 40mm-es átmérő szintén a kor stílusának jellemzője. Az óra klasszikus eleganciát sugároz, nem tolakodó – az Omega egyik nagykövete, George Clooney is ilyet viselt esküvője egyik napján. Az örök dizájnért 9500 fontot kell fizetnie annak, aki ezt szeretné viselni.

A bejegyzés trackback címe:

https://lauren.blog.hu/api/trackback/id/tr246987025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holly Goly 2014.12.19. 23:56:37

amióta a Longines a Swatch csoport része lett, azóta minden _igazi_ óramániás elkerüli ezt a márkát.

phranxinatra 2014.12.20. 03:21:12

@Holly Goly: Hallottad ezt a hülyeséget, vagy te találtad ki? Többek közt az Omega, a Blancpain, a Breguet és a Glashütte Original is a Swatch-csoport tulajdona. Ezeket is elkerüli minden igazi óramániás?

lavór 2014.12.20. 06:09:58

Az egyedi szerkezetes óráknak valóban van még értékük. A típusszerkezetek és az "egy elem meg egy panel" korában azonban a legtöbbször a sznobizmusról szól a kérdés.

weirdo 2014.12.20. 06:27:15

@Holly Goly: Látszik, hogy igazi hozzáértő vagy... Anyám, mik vannak!

Punxsutawney Mormota 2014.12.20. 08:06:50

Köszönjük a cikket. Remélhetelőleg Lázár úr is olvasta :)

paszto 2014.12.20. 08:36:16

A 40mm-es átmérő a modern "dress watch"-ra jellemző, 60 évvel ezelőtt 32-35mm-es órákat hordtak.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.12.20. 09:53:34

Azért egy Patek Philippe Calatrava is elférne ebben a listában. Igaz az ára nem egészen kompatibilis ezekével ;-)

Rodolfo63 2014.12.20. 10:14:24

hmm, talán egy panerai pont idefért volna, mind stílusban, mind árban

hujegyerek 2014.12.20. 10:25:34

Ócska ETA típusszerkezetes Longines. Az eredeti 1935-ös kiadás az egy vagyon, ez a gyári replika nem ér egy kalap szart se.

lauren_blogger 2014.12.20. 10:34:47

Szerkesztőségünk rajong az órák világáért, a jövőben is számíthattok ilyen összeállításokra!
Szeretjük a mutatós órákat is, de főleg a szerkezeti-, és technikai bravúrokat - hamarosan komplex, meghökkentő időmérőket mutatunk be!

Egyúttal köszönjük javaslataitokat, szívesen fogadjuk ha megírjátok, Ti miről olvasnátok szívesen.

Szaktanár 2014.12.20. 10:45:24

örök szerelmem: www.gemnation.com/watches/Raymond-Weil-Maestro-2859-STC-00659-30331.html

kb fél évvel ezelőtt kínálták 2500-ért, akkor sokalltam, 2200-ért hoztam volna. most már bánom, mint a kutya, h otthagytam:(

Michel Djerzinski 2014.12.20. 22:33:30

@hujegyerek: ócska az ETA szerkezet, mi?! Idióta.. Maradj a focinál, te barom.

zsoltix 2014.12.21. 01:56:34

Pobeda nincs esetleg? De az árát lehetőleg ne rubelben. :)

samot 2014.12.21. 08:41:43

Végre egy cikk,ahol màrkàrol irnak(Baume&Mercier) és nem divatoràkrol!
Ha lassan is,de halad a cikk a kultura felé!Gratula.

watchora 2015.01.03. 12:39:43

Nekem van egy arany Capeland-em eladó, amilyen a második képen látható.
süti beállítások módosítása